Az ÉLIA felnőttképző iroda – korábban másnéven működő képzőként – de több mint 20 éves múlttal rendelkezik erdészeti és mezőgazdasági oktatások szervezésében országszerte.
Az ÉLIA Kft 2011 ben alakított újragondolt családi vállalkozás, melyet a név is tükröz. A nevet a 4 alapító családtag keresztneveinek kezdőbetűjéből alkottuk. Éva, Lenke, Imre, Attila
Célunk az emberséges hozzáállás, és segítség nyújtás mindazoknak, akik a mezőgazdaságban szeretnének tevékenykedni. Mind oktatás részről, mind pedig jogi és szakmai tanácsokkal is igyekszünk tanulóink rendelkezésére állni.
Amit nyújtunk:
Szakképesítést adó tanfolyamokat illetve továbbképzéseket szervezünk egyének és cégek számára egyaránt.
Székhelyünk Tolna megyében Tevelen található, de rendelkezük Budapesti irodával is.
Referenciánk alapján meggyőződhetnek oktatásunk szakmai hozzáértéséről.
2023 elejétől FELK – Szakmai Képző Központ néven folytatjuk tevékenységünket.
Az oktatást eddigi igénybevevő partnereink közül néhányan:
Erdőgazdaságok:
- BEFAG ZRt.,
- DALMAND ZRt.,
- DALERD ZRt.,
- PILISI PARKERDŐ EGERERDŐ ZRt.,
- ÉSZAKERDŐ ZRt.,
- GEMENC ZRt.,
- GYULAJ ZRt.,
- HM. Erdőgazdaság ZRt.
- IPOLYERDŐ ZRt.,
- SEFAG ZRt,
- KAEG ZRt.,
- KEFAG ZRt.,
- MECSEK ZRt.,
- NEFAG ZRt.,
- NYÍRERDŐ ZRt.,
- VADEX ZRt.,
- VÉRTES ERDŐ ZRt.
- ZALERDŐ ZRt.,
Egyéb partnereink;
- Regionális Képző Központok, Pécs, Kecskemét
- MIOK felnőtt oktatási Kft Pécs,
- EON
- DÉDÁSZ,
- DDGÁZ,
- Közútkezelő KHT-k,
- EVM,
- OVIT Zrt.,
- Vízügyi Hivatalok, Vizi társulatok,
- Iparszövetség, Agrárkamara,
- FŐKERT,
- Megyei Munkaügyi Központok,(Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun)
- BM Katasztrófa Védelem,
- Paks ATOMIX, Atomerőmű, 70 erdészeti vállalkozó dolgozóik részére és 400 egyéni vállalkozó